Skradin
Šibeniktől Nem messze a Krka folyó jobb partján fekszik, . Skradin romantikus mediterrán városka szűk, kövezett utcákkal, átjárókkal. A városközpont védett kulturális emlék. Az épületei a velencei építészetett tükrözi és főként a 18. és 19. században épültek.
Hajóval érkezve, semmivel nem összehasonlítható látvány kísér minket, a tengeren a városig. A bejáratot egy régi erőd védi Sibenik előtt,ami kalóz filmekbe illő látványt nyújt.Itt találjuk Horvátország egyik legszebb kikötőjét.
Először egy illír település állt itt, majd a környék kereskedelmi központja lett. Skradin gazdag történelme a vaskorig nyúlik vissza, Ez Dalmácia határa.
Skradin egy nagyon vonzó turisztikai célpont,főleg a hajósok köreiben egyedi hangulatos, Dalmát stílusú város központtal, melynek közelében szép kirándulóhelyek és vízesések vannak. A város legnagyobb terén a Kisboldogasszony templom áll ami 18.században épült amit esténként gyönyörűen kivilágítanak.
A város legszebb épülete az apáti palota. Ma múzeum működik benne.A városközpontban áll 19. századi ortodox templom.Amit 1876-ban építettékA múzeum az ókortól a késő középkorig terjedő gazdag régészeti gyűjteménnyel rendelkezik.
Kikötője a tengerről érkező hajókat nagy szeretettel fogadja.
Mivel itt található a Krka Nemzeti Park egyik bejárata ami kirándulóhajóval( Ezek a vitorlás kikötővel szemből indulnak) vagy gyalog közelíthető meg. (a kirándulóhajó jegy ára tartalmazza a nemzetipark belépő díjját is) fő látványosság a "Skradinski buk" vízesés.
Skradinban a Krka folyó strandján fürdőzhetünk, mely a Krka folyó városba vezető hidjátől nem messze található. Aki viszont ennél is hangulatosabb strandot keres, megmártózhat, a kristálytiszta, zubogó vízesések alatti strandon.
Itt rendezik a dalmáciai énekkarok éves találkozóját,minden augusztus első szombatján. Ez az ország egyik legrégibb és legismertebb kulturális rendezvénye.A menyiben a Horvát gasztronómia kedvelője vagy, és a helyi étel specialitásokat szeretnéd kipróbálni, látogasd meg a számtalan"Konoba" egyikét ígérem nem fogsz bennük csalódni.